Egy vállalkozásnak minden életciklusban megvannak a maga előnyei. Egy kollégiumi szobában frissen alapított start-up cégnek más környezeti kihívásoknak való megfelelésben van helyzeti előnye, mint egy második, harmadik generációs családi vállalkozásnak és vannak lehetőségek, kihívások, ahol csak egy sokmilliárdos alaptőkéjű, nemzetközi társaságcsoport tud sikeres lenni.

Közhely, hogy a papírra vetett üzleti célok, írott stratégiák töredéke valósul meg. Szervezetekkel foglalkozó közgazdászként több mint 20 éve foglalkoztat a kérdés: min múlik, hogy egy cég eléri vagy nem a saját maga elé kitűzött céljait. Másként fogalmazva: hogyan javítható, tartható magas szinten egy szervezet megvalósítási képessége.

25 éve vagyok vezetési tanácsadó. A TIG-RES munkatársaként, majd a siMentat Kft. alapítójaként, ügyvezető partnereként nagy szervezetek céljainak eléréséért volt, van lehetőségem dolgozni.

2013-ban az SMIB Zrt. a siMentat tudásbázisára épülve azzal a céllal jött létre, hogy az addigi tapasztalatokat projektcégekben, kisvállalkozásokban hasznosítsa. Az SMIB vezérigazgatójaként kis cégek céljainak meghatározásában és az e célok elérését célzó munkában veszek részt.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a siMentat által végzett szakértői munka és az SMIB-ben zajló cégportfolió építés tapasztalatai kölcsönösen hasznosulnak, inspirálóak a másik területen.

Az SMIB nevét Ernst Schumacher 1973-ban kiadott könyve ihlette, mely a „Small Is Beautiful: Economics as if People Mattered” címet viselte.

Hiszem, hogy az emberközpontú, átlátható méretű szervezetekre ma is nagyon nagy szükség van és hiszem, hogy egy vállalkozás sikerességének elsődleges kulcsa (függetlenül a vállalkozás méretétől) ma is az ott dolgozó ember.

 

       

Sepsi István, alapító tulajdonos